hun eng deu

Új üzemcsarnok épül Pécsett


2016-07-25

Új, 3300 négyzetméter területű üzemcsarnok építésébe kezd az idén a pécsi Matro Kft.; a gépipari cég a következő négy évben jelenlegi 270 fős létszámát 50-80 fővel tervezi növelni – tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.


A magyar tulajdonú vállalat 25 évvel ezelőtt egy családi ház pincéjéből indult, jelenleg haszongépjárművekhez gyárt alkatrészeket. Fő tevékenységi körükbe tartozik a forgácsolással előállított alkatrészek gyártása, valamint váltólapkás eszterga és maró szerszámok tervezése és gyártása, illetve CNC szerszámgépekhez alkatrészek gyártása. A megnövekedett vevői igények kiszolgálása érdekében az elmúlt években több – a termelés kapacitását bővítő – beruházást hajtottak végre, illetve modernizálták eszközparkjukat – ismertetik a közleményben. 2015-ben német partnerükkel közös – gépipari termékek gyártását és összeszerelését végző – vállalatot is létrehoztak.

A cégnél tanévenként 25 gépipari tanuló fiatal sajátítja el a szakma alapjait, 2014 óta pedig a felsőfokú duális képzés keretében egyetemi hallgatókat is várnak – közölték. A közlemény szerint a Matro Kft. eddigi legnagyobb árbevételét tavaly érte el. A nyilvános cégadatok szerint 2015-ben több mint 2,5 milliárd forintos nettó árbevétellel és mintegy 70 millió forint adózás előtti eredménnyel zárt a társaság. A vállalatnak 2014-ben 1,8 milliárd forintos árbevétele volt 75 millió forintos adózás előtti eredménnyel.